Tabáni István, a teremőrök reménysége nem csak énekel. Szöveget is ír, s ennek ékes-míves bizonyítéka mostanság uralkodik a kereskedelmi rádiókban, csak éppen ott, ugye, zenével és hanggal együtt. Itt viszont pusztán a szöveg érdekes számunkra, mint ahogy ezentúl minden esetben így lesz. Csak a puszta szöveg: Ments meg.
Az már első ránézésre látszik, hogy teremőrünk rendkívül lírai alkat, ez talán látszott a televízióban is, amely őt oly magasra emelte, mint amilyen magasan vannak azok a bizonyos csillagok, amelyekre rögtön az első sorban utalás történik. Mert a milliárdnyi fényt bizonyára a csillagok bocsátják ki magukból (mi mások tennék ezt, ugye, tehát következtetésünk helyes), s a milliárd fénycsóva közül csupán egyetlen egy hivatott arra, hogy őrizze az álmodat (a tiédet, persze). Azt nem tudjuk, miért kell az álom őrzőjét elérni, de az mindegy is, hiszen mielőtt még megtörténhetne az elérés aktusa, hősünk hatalmasat csattan, hiszen a mélység magába rántja.
És már rögtön refrénelünk is: Tabánit meg kell menteni, bár nem tudjuk, ki vagy mi elől, de akár meg is ölhetjük kedvünkre, ha éppen ahhoz szottyan kedvünk, hiszen a szerző erre hív fel minket: „vagy ölj meg”. Aztán kiderül, hogy Tabáni nem álmodik (sorstársam! én sem szoktam álmodni, komolyan nem, de az is lehet, hogy csak sohasem emlékszem rá), s ezért a félelem ölelgeti, miközben alszik. (Mondom, én sem álmodok, igaz, miközben alszom, nem is félek.) És akkor egy merész váltás: az első négy sorban emlegetett őrző fényecske és az, aki ezt a fényecskét el szeretné érni, tulajdonképpen egy és ugyanaz: Tabáni István. Hiszen csapdába esik (ugye, emlékszünk, a mélység már magába rántotta) és fogy a fénye (fogy a fény? az nem halványul? csak kérdezem, én nem tudom) – ez az egyes szám pedig arra enged következtetni, hogy ő az az egy fényecske is, aki saját álmát őrzi. Hm. Aztán persze engem kér meg, hogy adjak neki erőt. Hát nem adok.
No de. Tabáni István lelkének van tengere. E magyar popszövegi toposzt úgy elhasználták már, mint rutinos guminős a guminőjét, de figyeljünk fel arra, hogy Tabáni újítani is akar, miközben felhasználja nagy elődei munkásságát: az ő lelkének tengerén ugyanis a hajnal bont szárnyakat. Nos, akkor bontogassunk mi is: most akkor vagy a hajnal tárja (tárja, nem bontja) ki szárnyait, vagy mi bontunk (nem tárunk) vitorlát. Tabáni teremőr szépen összehozza a kettőt, remek példáját adva a logikai falra hányt borsó, akarom mondani, a képzavar minősített esetének. S mindez fokozódik, kiderül, hogy szerzőnk új otthona az ismeretlen, de oda sem jut el, hiszen az előbbi csattanást újabb tragédia követi: magába húzza a feneketlen mély tenger. Tehát fulladásos halál.
Szerzőnk utolsó utáni levegővétellel még lenyom két refrént, közben pedig valószínűleg a hatalmas nyomás miatt, amely mellkasára nehezedik, és a levegőhiány következtében hallucinál, hiszen a feneketlen mély tengerből – hogy, hogy nem – hirtelen egy szirten terem, s onnan már aztán nincs is tovább, hiszen mint láttuk, magáévá tette már az eget, az egész földet és a tengereket is, így ha valaki végre megsajnálná, s kinyitná neki az álmoknak azt a rohadt kapuját, akkor ő azon keresztül engedné be szívébe az egész világot.
Olyan békés, nem?
Tabáni István: Ments meg
Az éj fekete függönyén milliárdnyi fény tör utat
De mindközül csak egy őrzi álmodat
Elérni szeretnéd, s a széllel a magasba szállsz
De a távolság nagy, s a mélység magába ránt
Refr:
Ments meg, kérlek, vagy ölj meg, ha kell
Mert álmok nélkül csak a félelem ölel
Csapdába estem, fényem egyre csak fogy
Lelkem szállna, de érzem minden erőm elhagyott.
Adj erőt az útra, hogy higgyek, bízzak újra
Lelkem tengerén a hajnal szárnyakat bont
Körbeölel fénye s mutatja új otthonom
Hajózok ismeretlen, viharos vizeken át
De a távolság nagy, s a mélység magába ránt
Refr:
Ments meg, kérlek, vagy ölj meg, ha kell
Mert álmok nélkül csak a félelem ölel
Csapdába estem, fényem egyre csak fogy
Lelkem szállna, de érzem minden erőm elhagyott.
Adj erőt az útra, hogy higgyek, bízzak újra
Egy szirten állok és nincs már, hova menjek
Engedj be kérlek az álmokkapuján
Akkor megférne a szívemben az egész világ
Refr:
Ments meg, kérlek, vagy ölj meg, ha kell
Mert álmok nélkül csak a félelem ölel
Csapdába estem, fényem egyre csak fogy
Lelkem szállna, de érzem minden erőm elhagyott.
Adj erőt az útra, hogy higgyek, bízzak újra
(A dalszöveg forrása)
